Az ifiválogatott kétség kívül Magyarország egyik büszkesége, hiszen már három vébédöntő, (ebből két megnyert), szerepel az ország neve mellett. Mindez annak ellenére, hogy Magyarország a PM-nemzetek között számát tekintve legfeljebb közepesnek mondható.
Ezen írásomban megpróbálom összefoglalni, hogy milyen játékosok kerülhetnek be a válogatottba, mi alapján dől el, hogy egyes játékosokból válogatott lesz, másokból pedig nem. Szeretném röviden, és tömören összefoglalni a leendő kapitányok számára azt is, hogy miből áll az ifiválogatott kapitányának lenni, és azt is, hogy egy ifiválogatott szezonja hogy épül föl.
Hogyan épül föl egy ifiválogatott ciklusa?
Egy-egy ciklus az ifiválogatott számára két szezonból áll. Az első szezon akkor kezdődik, amikor véget ért a világbajnokság, lejátszották a döntőt, és lezajlottak a választások. A kapitányok ezt követően nekiláthatnak feltérképezni a keretet, kitalálni a stratégiájukat, megteremteni a sikeres válogatott mögött álló csapatot. (Minderről lentebb).
Az ifiválogatott számára az első szezon a barátságos meccsekkel kezdődik. Összesen nyolc barátságos meccsre van lehetőség, mielőtt a selejtezőkre sor kerülne. A nyolc meccsnek semmilyen tétje nincs a ranglistapontokon kívül. A PM-ben egy-egy bajnokság kilenc hétig tart (a holtszezon nélkül).
A selejtezők sorsolása az utolsó barátságos meccsek utáni hétvégén történik meg, általában már szombaton. A sorsolás mindig az utolsó barátságos meccseket követő ranglistapontok alapján történik, mégpedig az alábbi szisztéma szerint:
8,64,47,36,28,17
20,37,30,9,54,59
21,11,62,39,33,53
14,5,29,40,51,66
63,34,24,10,13,55
58,6,12,23,42,48
26,18,4,41,57,46
7,44,16,49,56,32
22,3,27,50,38,61
1,31,35,19,45,60
2,15,25,43,52,65
(A számok a ranglistán elfoglalt helyezést jelentik, a besorolás a 66 országos PM-közösségre vonatkozik).
A bajnokság utolsó, kilencedik hetének péntekén tehát már megkezdődnek az első selejtezőmérkőzések is. Magyarország általában az első tízben szokott lenni a ranglistán, és a csoport ranglista szerinti két legerősebbje ekkor egymás ellen játszik. A dolognak azért van jelentősége, mert ekkor még a 21 éves játékosok pályára léphetnek, viszont a 21 éves játékosok a selejtezősorozat további meccsein már 22 évesek lesznek, tehát nem léphetnek pályára.
A selejtezősorozatban tizenegy hatfős csoportba vannak sorolva a válogatottak, de ez a PM későbbi bővülése miatt változhat. A selejtezősorozatban mindenki játszik mindenkivel, kétszer is. A selejtezőcsoportok végeredményeképpen a tizenegy csoportgyőztes, és az öt legjobb második jut tovább, így jön létre a világbajnokság 16 fős mezőnye. A barátságos meccsek, és a selejtezők alatt összesen két MOTS lehetősége van a válogatottaknak.
A világbajnokságon a csapatok már végig egyenes kieséses rendszerben játszanak. Minden forduló előtt sorsolás van, kiemelés elvileg nincs, a sorsolás teljesen random. A világbajnokságon a válogatottak két MOTS-cot tudnak elhasználni, aki jól spórol, VB-döntőig is juthat, viszont a rosszul tartalékoló csapatok könnyen, és nagyon hamar már az elején búcsúzhatnak. A harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést.
Milyen játékosok lehetnek ifiválogatottak?
Az ifiválogatottba kerülő játékosokat alapvetően két csoportba tudjuk osztani: nagy részük a különböző ifiakadémiákról kerülnek fel, ezek általában világklasszis akadémiák, vagy specialitással rendelkező akadémiák, (amelyek lehetnek világklasszisnál gyengébbek). A másik csoportba a nem akadémiás játékosok kerülnek.
Nem akadémiás ifiválogatottak
Kezdjük utóbbiakkal, hiszen nem akadémiás játékosok csak akkor lehet, ha most kezdted a játékot, vagy legalábbis a játék kezdetekor kiosztott játékosod a selejtezősorozatban még 21 éves, vagy az alatt van. (Figyelem: aki a barátságos meccseken tölti be a 21. életévét, annak semmi esélye!). Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ha kezdő játékos vagy, akkor ez a legelső, és egyben visszacsinálhatatlan alkalmad, hogy már rögtön a játék elején legyen egy válogatott játékosod, aki ugyan a piacon nem fog sokat érni, (tehát pénzt nem tudsz belőle csinálni), de legalább extra motivációt nyújt. Ezek a játékosok lehetnek kapusok, védők, csatárok, vagy középpályások. Ahhoz, hogy válogatottak legyenek, 15-20 közötti erő, vagy gyorsaság értéket kell elérniük a világbajnokságra. Ennek azért van jelentősége, mert az ifiknél a maximum gyorsaság, vagy erő értéke 12. Továbbá nem árt legalább jó minőség, azaz főtulajdonságokból legalább az egyiknek közel kell lennie a 20-as értékhez, vagy a két melléktulajdonságból kell legalább az egyiknek ugyanezt elérnie a világbajnokságig. Hangsúlyozom, a világbajnokságig, tehát ha van egy 17 évesed, akinek még tudsz erőt, vagy gyorsaságot adni, akkor lehet, hogy az aktuális válogatottat nem fogja tudni segíteni, de a következő ciklusban, amikor már 19 éves lesz, esetleg már odaérhet. Előny az ilyen játékosoknál a gyenge tehetség, és a minél fiatalabb életkor. Ahhoz, hogy egy ilyen játékos odaérjen, nagy szerencse kell, és állandó edzés, azaz a barátságos meccsek mindenkor történő lekötése.
Bármilyen játékosod is van azonban, feltétlenül írj a kapitánynak, ha nyomokban a fenti lehetőségek egyikét látod az ifidben. Az aktuális U-21-es kapitány tudja megmondani neked, hogy mire van szüksége a válogatottnak, ő van képben a keretet illetően. Ne érezd, hogy feleslegesen írsz: kapitányként a levelezésem majdnem fele arról szólt, hogy a játékosát felkínáló menedzsernek meg kellett írnom, hogy a játékosa nem lesz válogatott, mégis hányszor, de hányszor találkoztam olyan esettel, hogy a menedzser nem mert írni nekem, mert azt gondolta, hogy a játékosa nem alkalmas a válogatottságra, így tapasztalatlanságából kifolyólag félreedzette. Ezzel sokkal nagyobb kárt csinált, mintha egy levelet írt volna nekem, amire esetleg azt válaszolom, hogy nincs esélye. Ha a kapitányban nem bízol, akkor kérdezd meg a mentorod, vagy kérdezd meg a fórumon a megfelelő rovatokban a kérdésedet, lesz ember, aki segítsen. Sose szégyellj kérdést feltenni.
Akadémiás ifiválogatottak
Térjünk vissza a válogatottak másik, nagyobbik csoportjához, az akadémiás ifikhez.
Először is, az akadémiás ifiknél az egyik legfontosabb, hogy az aktuális, vagy a leendő kapitány tudjon az ifidről. Erre van a http://pmdatabase.tzikin.org/country.php?id=16 oldal, ahová feltöltheted a játékosaidat. A régi profik közül sokan nem szeretik, mert régen a nagyok innen lesték ki a többiek adatat, és ez hozzájárult a sikerükhöz, ezért a régiek közül sokan nem töltik fel ide a játékosaikat. Ez a kapitányra plusz feladatot ró, de neked, ha most épült föl az akadémiád, szerencsére a legkevésbé fontos ellenfeled az aktuális szövetségi kapitány lehet, ezért kérlek, hogy mindenképpen töltsd fel az adatokat, ha lehet, minél gyakrabban.
Az akadémiás ifiknek két típusa van, az egyik a specialitás nélküli akadémiából feljövő ifik csoportja. A specialitás nélküli ifik maximum tulajdonsága 10-10 lehet, erő, és gyorsaság tulajdonsága 12-12. Tehát, a legjobb ifi, amit felhúzhatsz, így nézhet ki: 10/10 főtulajdonság 10/10 melléktulajdonság 12/12 fizikai tulajdonság. Az, hogy ez mennyire jó ifi, azt a tehetsége határozza meg. A válogatottba csak akkor fog bekerülni, ha a tehetsége alapján a világbajnoki selejtezőkön már használható játékos lehet belőle. A további feltételeket a specialitásos ifiknél részletezem.
A specialitásos ifik abban különböznek a sima akadémiás ifikből, hogy egyik tulajdonságuk (általában ez lesz a főtulajdonságuk) 10-20 között van, a többi tulajdonságuk maximum 8, a gyorsaságuk, és az erőjük maximum 12 lehet. Vagyis a legjobb játékos, aki az akadémiából feljöhet, így néz ki: 20/8 főtulajdonság 8/8 melléktulajdonság 12/12 fizikai tulajdonság.
Nézzük tehát, hogy kikből is lesznek válogatottak. Először is sokszor kellett a levelekben leírnom mind a külföldi, mind pedig a magyar tulajdonosok részére, hogy az ideális az a játékos, aki a világbajnokságon 21 éves. Vagyis azoknak, akik a világbajnoki selejtezők indításának évében születnek 17 évesen, vagy a világbajnokság zárása után 18 évesen, nagyobb az esélye bekerülni, mintha egy szezonnal később születtek meg volna ugyanezzel a korral. Vannak olyan játékosok, akik maximum egyszeres válogatottak lesznek, mert a 21. életévüket pont akkor töltik be, amikor a barátságos meccsek folynak, és csak a selejtezők legelső meccsén lépnek pályára. A barátságos meccseken ugyanis a vébéesélyes országok, így Magyarország is, azokat a játékosokat (19-20 éveseket) játszatja, akik majd a selejtezőben, és a VB lesznek 21 évesek.
Azért hangsúlyozom, hogy 17-18 éves játékosokról van szó, mert csak azok tudnak eleget fejlődni 21 éves korukig, egy 19 éves játékost hiába húzol fel akár világklasszis tehetséggel, lehet, hogy nem lesz válogatott soha. (Magyarországon erre több példa is volt). A 18 éves játékosok többsége egyébként szintén versenyhátrányban van, jó tehetséggel már nagyon ritka, hogy be tudnak kerülni. Nagyon fontos: a válogatottba csak a megfelelő minőségű, és mennyiségű edzéssel lehet bekerülni. Ha nem kötsz le barátságos meccset, akkor lehet, hogy saját magadat, és Magyarországot fosztod meg egy ifiválogatottól. Ha a kapitány edzés kér tőled, akkor próbáld meg követni, vagy ha nem megy, akkor beszéljétek meg, hogy min lehetne változtatni, egy ifiválogatott tartása ugyanis a legtöbb PM-menedzser számára elérhető, de csak akkor, ha képes a kapitánnyal az edzésről dűlőre jutni.
Ami nagyon fontos, és többnyire szintén nem szoktak odafigyelni a tulajdonosok, az a fizikai tulajdonságok. Félreértés ne essék, nehogy ezt eddz egy akadémiás ifinek! Nagyon jó játékos lehet belőle, de az U-21 számára nem hasznos, ebbe bele kell nyugodni. Fizikai tulajdonságot akadémiás ifinek csak akkor eddzél, ha a tehetsége már nagyon leesett, vagyis 22-23-24 éves kora körül. (Ha bizonytalan vagy, számolj utána, kérdezd meg a fórumon). Kapitánykodásom alatt volt rá példa, hogy hiába volt egy védő, vagy egy csatár korosztályában a legjobb, a vébé idejére 20-as melléktulajdonsággal, de a 5-6 értékű erő, vagy gyorsaság annyira lerontotta volna bármely taktikánkat, hogy egyszerűen nem tudtam behívni őt a válogatottba. A válogatottsághoz legalább egy 10-es értékű fizikai tulajdonság kell, előfordul, hogy 8-9-cel bekerül valaki, de ahhoz már plusz kell, vagy nagyon gyenge korosztályos rivális játékosok.
Még ha mindez, valamint majd posztonként az alább leírtak meg is vannak egy játékosban, akkor sem biztos, hogy az illető válogatott lesz, ha a csapatba nem illik bele. Mindkét kapitányi ciklusom alatt akadtak olyan játékosok, akik maradéktalanul teljesítették a válogatottság összes követelményét, de a többi játékoshoz nem passzoltak. Ha pl. van öt középpályás 12-es gyorsasággal, és mondjuk 15-ös szereléssel, hiába van a hatodiknak 20-as technikája, és 12-es ereje, nem lesz válogatott, mert a többiek egységesen egy másik csapatra predesztinálják taktikailag a válogatottat. Ennek ellenére valószínű, hogy egy-egy meccsre ez a játékos bekerülhet, ha mondjuk erő AT-kra játszunk.
Lássuk posztok szerint a követelményeket:
Kapus: A kapus alapposzt a válogatottban, egy szezonban általában kevés kapust hív be a kapitány, és általában erősen kötött, hogy ki mikor, és mennyit játszik. Feltűnően fontos neki a fizikai képesség, hiszen ő az, aki javítja vagy rontja a csapat erő, vagy gyorsaság átlagát. Fontos továbbá az is, hogy a harmadlagos tulajdonságai, úgyis, mint a fejelés, az átadás, a szerelés minél magasabbak legyenek, mert ezek kellhetnek egy-egy AT-hoz. (A technika, és a gólszerzés lényegtelen). Előfordulhat, hogy a kapitány arra kéri meg a kapus tulajdonosát, hogy egy főtulajdonság után egy melléktulajdonságot eddzen, vagy azt, hogy egy harmadlagos tulajdonságot (főleg átadást) eddzen.
Védők: Egy válogatottba a védők kerülnek be legnagyobb számmal, és itt elképzelhető rotáció is, valamint az, hogy a gyengébb védők is bekerülhetnek harmadik középső védőnek. A főtulajdonság maximuma általában alap, de több válogatott bizonyos AT-kra egészíti ki a csapatát, és pl. az átadást, (ritkábban a helyezkedést) maxoltatja ki a játékosokkal. A gyorsaság, és a helyezkedés együttese a lestaktikához, míg az átadás, és a gyorsaság együttese a Teljes Letámadáshoz, és az Ellentámadáshoz kellhet egy ifiválogatottnak. A magas erejű védőket kevésbé kedvelik a kapitányok, olyan védő, akinek a gyorsasága nagyon alacsony, de az ereje 12-es, csak ritkán lesz ifiválogatott.
Középpályások: Az ifiválogatottban általában a középpályás-sor edzése az, amelyik a leginkább meghatározhatja azt, hogy egy-egy válogatott milyen irányban kezd el taktikázni: erőre, vagy gyorsaságra. A középpályások többsége számára a főtulajdonságok maximuma mellett a szerelés a fontos, de ha a válogatott az erő AT-kra kezdett el specializálódni, akkor a technika is befutó lehet. A szerelés elsősorban a Védekezés taktikához kell (Emberfogás, vagy Területvédekezés), és az Egy az egyben taktika kivédéséhez, míg a technika értelemszerűen az Egy az Egyben taktika sikeres megnyeréséhez kell. Itt is elképzelhető olyan variáció, hogy a kapitány megkéri a tulajdonost, hogy előbb szerelésből, (ritkábban technikából) eddze ki a játékost maximumra. A középpályásoknál még fontos tulajdonság lehet a fejjáték (a Magas Labdák miatt), és a gólszerzés (a Távoli lövések miatt). Mondanom sem kell, hogy a fizikai képességek itt is nagyon fontosak.
Csatárok: A csatároknál a tulajdonosok többsége jellemzően fejjátékot edz, de előfordulhat, hogy a Védekezés (Területvédekezés, vagy Emberfogás) kivédekezéséhez helyezkedéses csatár kerül a válogatottba. A fizikai képesség itt is nagyon fontos. Ennél a posztnál is előfordulhat az, hogy a kapitány megkér arra, hogy helyezkedést, vagy fejjátékot eddz a csatár számára először, és csak utána technikát, vagy gólszerzést.
Nagy vonalakban tehát ennyi a játékosokról, de hangsúlyoznám: minden eset más, és más. Bármilyen játékosod is van, akár esélyesnek gondolod, akár nem, ne félj rákérdezni, ha azt mondják nem esélyes, nem történik semmi, viszont ha nem tud senki egy játékosodról, soha nem fog kiderülni róla semmi.
Egy szövetségi kapitány feladatai
Mikor induljak a szövetségi kapitányi posztért?
Időről-időre, ahogy az más online játékokban is lenni szokott, feltűnnek a szövetségi kapitányságra teljesen alkalmatlan jelöltek a választásokon, mindenki nagy derűjére. Annál is inkább, mert hál'Istennek Magyarországon eleddig nem került arra sor, hogy olyan szövetségi kapitányt válasszunk meg, aki tudásának hiánya miatt visszavetette a válogatottat.
Mikor érdemes elindulni szövetségi kapitányi posztért? Leginkább akkor, amikor arra alkalmas vagy. Az alkalmasságnak azonban sok kritériuma van, ezeket máris végignézzük.
Először is, legyen megfelelő taktikai háttértudásod. A csapatot, és a keretet senki nem fogja helyetted összeállítani, lesznek, akik segítenek, de lesznek napok, lesznek meccsek, amikor totál egyedül leszel a rendelkezésre álló 30-40 potenciális játékossal, és neked kell kitalálnod valamit az aktuális ellenfél ellen. A taktikai háttértudás alatt azt értem, hogy tisztában vagy az AT-kel, és alkalmazni tudod azokat. Betéve fújod Offline meccsmotoros, és speciális taktikákról szóló részét. Magam nem egyszer kerültem elég kínos helyzetbe, amikor ezeket nem tudtam.
Az AT-k után rögtön megérkezünk a tapasztalathoz, és az eredményességhez. Sok induló szereti azt leírni, hogy ő már az első idényében bajnokságot nyert a C, vagy a D osztályban. Ez nagyon szép dolog, csakhogy ezen osztályok többségében pár helyesen megtett kezdő lépés is elég ahhoz, hogy bajnok legyen az ember. Ennek a sportértéke nagyon fontos, hiszen hosszú távon is eredményességet sejtet, de az ifiválogatott szempontjából annyit ér, mint Suzukival kocka Ladákat legyorsulni az ötös főúton. Hiába nyertél meg egy D osztályt, vagy akár kettőt, az sajnos nem biztosít elég tapasztalatot az ifiválogatottak kezeléséhez. A magam példáját is idézném, okulásul: tizennyolc (!) szezon után pályáztam az ifiválogatott szövetségi kapitányi posztjára, ebből pedig tizenhárom B osztályban eltöltött szezon volt. Ennek ellenére gyakran úgy éreztem, sokkal tapasztalatlanabb vagyok, mint az elődeim, és olykor ennek sajnos komoly jelentősége volt. Az eredményességet leginkább úgy lehet mérni, ha azt látod, és a többiek azt látják rajtad, hogy egy hasonló erősségű, esetleg erősebb mezőnyből taktikai tudással emelkedsz ki, és a kiemelkedő eredményeket rendszeresen szállítod.
A szövetségi kapitányi poszthoz fontos, és nélkülözhetetlen elem a támogatói csomag. Én nem voltam támogató, mikor megválasztottak, de hamar szükségessé vált, és befizettem. Ha ezen spórolni akarsz, ne indulj a szövetségi kapitányi posztért.
Fontos még az angol nyelvtudás. Nem kell felsőfokú, nem kell semmilyen írott vizsga, hanem az kell, hogy hibátlanul tudjál kommunikálni a többi szövetségi kapitánnyal. Magam a kapitánykodás alatt szereztem meg az angol középfokú nyelvvizsgámat, vagyis nem állt még stabil lábakon az angoltudásom, ezért az angolul nálam sokkal jobban tudó egyiptomi riporterek javítgatták a vébével kapcsolatos megszólalásaimat, (mivel minden szövetségi kapitánnyal riportot készítettek). Te képviseled Magyarországot a külvilág felé, ha kapitány vagy, egy egész ország imázsát rontod le, ha hülyeségeket beszélsz.
Ne feledd, hogy a hitelességedet is őrizd meg, sose tegyél kapitányként felelőtlen ígéreteket senkinek. Ne szegd meg az ígéreteidet akkor sem, ha esetleg abból te jössz ki rosszul. Azon a világbajnokságon, amikor ezüstérmesek lettünk, az egyébként tehetséges olasz válogatott óriási lebőgést szenvedett el, mikor Argentína ellen a kapitányuk felrúgott egy előzetesen megbeszélt non-MOTS megállapodást. Ha ilyen ember vagy, akkor ne indulj el a posztért, vagy ha tudod, hogy megszeged az egyezséget, akkor ne kösd meg.
A jó kommunikatív készség is fontos. Írásban, és szóban fejezd ki magad megfelelően. Ez nem egy helyesírási verseny, egy-egy baki belefér, de ha kilóg a kapanyél a szádból, vagy képtelen vagy a gondolataidat írásban helyesen megfogalmazni, akkor egy közösség vezetésére is alkalmatlan vagy. Ha ezt érzed a gyenge pontodnak, gyakorolj, az íráskészség nem születéssel megszerzett adottság.
Nem árt, ha rendelkezel PM-mailen kívüli elérhetőséggel. Az MSN jó, de megbeszélésekre a Skype sokkal jobb. Adott esetben ne félj a telefonszámodat is megadni a segítőidnek, hogy bármikor elérhessenek.
A stáb
Nos, tegyük fel, hogy megválasztottak, itt az ideje, hogy beszéljünk azokról is, akik a válogatott körül segítik a kapitány munkáját. Mikor ezeket a sorokat írom, akkor a hazai, és külföldi tapasztalatokat összegezve szedem össze a stáb tagjait, és feladatait, ilyen kiforrott formában Magyarországon valószínűleg még soha nem működött stáb az U-21 körül, de kapitányként neked lehetőséged lesz arra, hogy változtass.
Először is, kell egy ember, aki háromnaponta egy megadott szűrő szerint elmenti a piacon lévő potenciális U-21-es játékosok értékeit. Ez nagyon melós munka, az én első ciklusomban Ennnn végezte, a flwrom tulajdonosa, és többszáz megabájtnyi Excel-táblázatokat kaptam tőle. Azért fontos, hogy ha oda kerül a sor, az ellenfeleidnek a fizikai képességeit megtudjad, és ez alapján ki tudd számolni, hogy ők milyen csapattal jöhetnek. Mindig jobb egy ismert ellenfél ellen csapatot állítani, mintha neked kellene tippelgetni, hogy milyen értékekkel jöhet.
Kell egy ember továbbá, akik irányítja a játékos-megfigyelőket. A játékos megfigyelői rendszer az én találmányom volt, amikor Czombi volt a kapitány, igaz, leginkább akkor működött jól, amikor Czombi szedte rendbe. Azóta több külföldi ország is átvette tőlünk ezt a metódust. Minden csapatnak van adott szintű játékosmegfigyelője. Az év nagy részében ezt a csapatok nem használják, így meg kell keresni a tulajdonosokat, és megadni nekik játékos neveket, és ID-ket, amelyekre kiküldhetik az adott játékosmegfigyelőt. Az így megszerzett adatokkal aztán lehet kalkulálni. Kevésbé pontosabb mint a piac, de bárkit meg lehet vele figyelni, a válogatott hatékony működéséhez elengedhetetlenül szükséges ez a rendszer. Ha ez nincs, akkor ködszurkálás lehet a csapatállításból.
Kell szerezned továbbá kapitányként támogatókat. ők azt vállalják, hogy adott számú (mondjuk 3-5) országot folyamatosan figyelnek, és valamennyi, a keretbe valaha is behívott játékost felvesznek a kedvencekbe. Ha piacra kerül, akkor azonnal látja ezt, és felírja egy táblázatba. A nagyobb válogatottak ily módon történő megfigyelése szintén elengedhetetlenül fontos a csapat számára. Ha ez nincs, akkor könnyen elsikkadhatnak adatok.
Általában kell egy ember, aki figyeli az újonnan regisztrált csapatokat. (Erre akár aktív mentorokat is megkérhetsz). Ők azért fontosak, mert náluk lehetnek a csapat taktikájához szükséges, nem-akadémiás játékosok, akiknek az adatait neked kapitányként el kell kérned, ha nincs erre külön ember.
Adott poszt kapcsán a nagyobb nemzeteknél szokott felelős, (vagy ún. scout) lenni. Egy -egy scout jut a kapusokra, védőkre, csatárokra, középpályásokra. Ők írnak a feltételezett tehetségek tulajdonosainak, megpróbálják tartani velük a kapcsolatot, táblázatba viszik a játékosokat, és mindezt persze a kapitánnyal is közlik. Ez soha nem volt meg Magyarországon, enélkül is működik a válogatott, de ekkor mindezeket a kapitánynak kell megcsinálnia.
Egy ciklus a szövetségi kapitány szemével
Lássuk akkor azt, amit már az írás elején beharangoztam.
Túl vagy a sikeres választásokon, de nincs időd, hogy hátradőlj, az első napok jelentik az egyik legforgalmasabb időszakot.
Először is meg kell kérned a Tzinkin.org magyar adminját, hogy írjon át téged szövetségi kapitánynak az adatbázisban. Az én időmben ezt a feladatot Lone_Wolf végezte, az Erzsébeti Zúzda tulajdonosa.
Az első napokban az a feladatod, hogy megszervezd a barátságos meccsek szezonját. Nagyon sok levelet fogsz kapni meccsekről, kihívásokról. Ne késlekedj, nehogy meccs nélkül maradj, ugyanakkor óvatosan válogass: ha csak erős ellenfelekből szeded össze a barátságos partnereket, akkor az süllyedést jelenthet a világranglistán a sok vereség esetén. Én pl. mindkét kapitányi ciklusban elkövettem ezt a hibát. Írd fel egy külön papírra, vagy txt-be, hogy kivel, mikorra kötöttél le barátságos meccset, ezt lehetőleg ne hibázd el, mert ciki, ha utólag kiderül, hogy egy hétre két meccset ígértél.
Nos, ha ez megvan, akkor jön az adatbázis. Az adatbázis röviden szólva egy disznóól, egy Augiász istállója. Amikor meglátod, elátkozod a pillanatot is, amikor szövetségi kapitány lettél. A már nem U-21-es korú játékosokat szépen ki kell tenned egyesével az Ignore listára, a potenciális esélyeseket pedig egybegyűjteni. Ha az előző szövetségi kapitány gondos ember volt, akkor néhány ifit már összegyűjtött neked, de erre biztos, hogy nem lesz ideje mindenkinek. Az esélyesek összegyűjtéséhez ezért más módszer is kell.
A támogatói statisztikákban a következőt kell tenned: fent a Statisztikák menüben kikeresed a Játékosok, és azon belül a Legértékesebb játékosok részt. Ha ez megvan, ott látod az alábbi menüket: Ország, Pozíció, Osztály, Életkor, Ország. Utóbbit állítsd át Magyarországra, (az első Ország menü a bajnokságokat mutatja), az életkort pedig 21 év alattira. Ha ez megvan, akkor posztonként, és bajnoki osztályonként végig kell nézned, felírnod, megjegyezned a legértékesebbeket. Vagyis, rákeresel mondjuk az A osztály legértékesebb U-21-es korú magyar kapusaira, majd a B, a C, a D, stb. következik. Mindezt valamennyi poszton végig kell zongoráznod. Az adatokat ellenőrizned kell a Tzikin.org adatbázisából, ha pedig ott nincs semmi, akkor levelet írsz a tulajdonosoknak. A kapitányi levélforgalom jelentős része ezekben az első napokban zajlik. Az én kapitánykodásom idején volt rá példa, hogy egy nap akár 50-60 levelet is kiküldtem.
Fontos megjegyeznem, hogy ne csak az aktuális adatokat kérd el, hanem a tulajdonos edzésterveit, (azt is, hogy mit edz, milyen edzővel edz stb.), és a játékos pontos tehetségét is elkérd. Ez utóbbi nagyon fontos, mert ezzel később sokat kell számolnod.
A keretet egy-egy meccsre a következőképpen tudod kihirdetni. A válogatottak menü alatt lesz egy extra Menedzser menü, azon keresztül intézed a válogatottak ügyeit. Arra rányomva lesz egy Válogatott keret menüpont jobb oldalt. Ide úgy tudsz berakni játékosokat, hogy rákeresel az adott játékos ID-re, és a játékos adatlapján szereplő Behívás a Nemzeti Válogatottba menüvel behívod ide. Ekkor megjelenik a keretben is. A keretben cserélhetsz embereket, minimum 16, maximum 22 ember lehet benne a kihirdetéskor. Ha mindenki bent van, aki kell, akkor hirdess keretet, de mindig nézd át! Kerethirdetés után már nem tudsz módosítani! A világbajnokság egy külön tészta, ott az összes meccsre kell kihirdetned egy keretet, (még az öregedés előtt, különben a 22 éveseket nem hívhatod be). Ott a világbajnokság alatt nem tudsz változtatni.
Ha megvannak a barátságos meccsek, megvan az összes szóba jöhető játékos adata, akkor egy hasonlóan munkás feladat következik: számolni, számolni, és számolni. Az ifiválogatott kapitányának ugyanis az a feladata, hogy kiszámolja, hogy különböző edzésekkel, melyik játékosból, mi hozható ki, valamint az, hogy az így megnyert AT-k mire lehetnek jók a VB-n. Ha ezt a munkát megspórolod, akkor kijuthatsz a csapattal a vébére, de ott le fognak gázolni a nagyok. A VB-re történő kijutás nem érdem Magyarországnak, ezt az utóbbi 12 ciklusból 11-szer megcsinálta a kapitány. Ha a számok már megvannak, akkor nekivághatunk az idénynek. Ez a része a kapitányi feladatnak nem hagyható ki. Az egyes taktikákhoz pedig meg kell találnod a megfelelő embereket, akár úgy is, hogy megkérsz egyeseket, hogy máshogy eddzék a játékosaikat.
Nos, ha elindul a szezon, akkor érdemes néhány dologra odafigyelni. A barátságos meccseken például mindig legyen meg a három csere. Minden pályára lépő játékos ugyanis kap tapasztalatot, és a tapasztalat nagyon fontos az egyes játékosok számára, mert javítja a játékosok teljesítményét. E tekintetben sajnos nem szoktunk jól állni: a kis országok képesek arra, hogy az U-21-es játékosaikat extra tapasztalathoz juttassák az által, hogy a tulajdonosok sokat mennek a kupában, sokat játszanak bajnokit stb. A nagy országoknak általában ez nem adatik meg. A barátságos meccseken 21 éves játékost nem játszatunk, a nagy országok ilyenkor mind tapasztalatot adnak a fiataloknak. Ha mégis 21 évesekkel játszol barátságos meccset, mindenki tudni fogja, hogy pancser vagy. (a kis országoknál a helyzet más, ott nincs elégséges számú játékos).
Ahogy közeledik a barátságos szezon vége, fel kell mérned azt, hogy kikkel fogsz felállni az első selejtezőn. Ez ugye az a meccs, ahol a barátságos szezon idején 21 évesek pályára lépnek. Őket külön fel kell mérni, levelet írni a tulajdonosoknak, erőnléti edzést kérni arra a hétre. Ez egy külön meccs, és nagyon fontos, hiszen a csoportban azzal játszunk, aki a legfontosabb ellenfelünk lesz, ellene a három pont begyűjtése kötelező.
A következő szezon már a selejtezőkről szól. A fontosabb meccsek előtt egyeztess esetleg erőnléti edzéseket. Azt javaslom mindig, hogy a keretet minél később hirdesd ki, de a különböző utasítások már készen legyenek a fejedben, mert ha kapkodsz, akkor sok minden kimaradhatsz. (Nekem sajnos ez egy jellemző hibám volt).
A selejtezők alatt két MOTS-lehetőséged van, beleértve az első kört is. Ha felajánlanak egy non-MOTS-egyezményt, és elfogadod, ne rúgd fel. Ez becsület dolga, és egy országot járatsz le, ha megszeged. Ha nem akarsz kötni, akkor legyen annyi erőd, hogy megírod, hogy te ilyesmibe nem mész bele.
A selejtezőkről biztosan csak az első fog továbbjutni, a második helyre sose bazírozz.
A világbajnokságra, ha mindent úgy csináltál, ahogy írtam, akkor készen van a keret. Válogasd össze a taktikáidhoz legjobb játékosokat, és gondoldd végig még egyszer, hogy a kijutó válogatottak ellen mit játszanál. Kivel állnál fel? Ki játszana? Sérülés esetén ki jönne be? Milyen AT-kat nyernél, és kivel? Stb. Ezeket alaposan gondold végig, a vébékereten ugyanis nem tudsz változtatni.
A vébén két MOTS használható fel. Ha ügyesen gazdálkodsz vele, akkor komoly eredményt is elérhetsz. Annak idején, mikor Czombi világbajnok lett a válogatottal, én azt javasoltam neki, hogy az első két meccsen nyomjuk be a két MOTS-cot, utána meg majd lesz valami. Szerencsére nem így tett, így egy arannyal több van most Magyarország vitrinjében. Ugyanakkor volt már arra is példa, hogy hiába rendelkeztünk erős válogatottal, a két MOTS-cot nem használtuk fel, hanem kiestünk egy MOTS-coló csapat ellen. A világbajnoki ezüstérmünk megszerzése idején Finnország, és Szlovénia ellen is kockáztattam, mindketten motscoltak, mi pedig normáloztunk. Ha kiesünk, valószínűleg az egyik leggyengébb ciklus lett volna a kapitánykodásom. Tehát a MOTS-taktikákat jól gondold át minden esetben.
Az ifiválogatott vezetése dióhéjban ennyi, ennél sokkal több impulzus ér, és ha egy kalandnak fogod fel, akkor neked is élményszámba fog menni. Az aprómunkát azonban, az adatok, és a levelek feletti görnyedést nem úszhatod meg, mert enélkül sikert sem fogsz aratni, siker nélkül pedig az egész inkább lesz rémálom, mint kaland.